A legtöbb ilyesféle, manga-történelemmel foglalkozó írás a manga kifejezés megjelenésével, és Hokuszai Kacusika munkáival kezdődik. Mi most egy kicsit tovább megyünk. Jóval azelőtt ugyanis, hogy a manga szó megszületett volna, Japánban már sokszorosítottak olyan rajzokat, amelyeken felfedezhető a modern manga jónéhány stílusjegye, és itt nem az óriásrobotokra gondolunk Sőt, még ezeknek is van előzménye.
A társadalomkritikus toba-e rajzokat az Edo-felvirágzás nagyvárosi életét bemutató ukijo-e nyomatok követték. Az első megjegyzendő név Sumboku Ooka, aki az 1702-ben olyan fanyomatokkal készített könyvet adott közre, melyben lazán kapcsolódó történeteket, meséket illusztrált, a képeket pedig helyenként szöveggel kötötte össze. Ha nagyon akarjuk, ez volt az első képregény, ami Japánban megjelent, szóval egy merész húzással nevezzük ezt az első mangának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése