Mivel a Naruto egy „japán fantáziavilágban” játszódik, Kisimoto bizonyos szabályokat állított fel annak érdekében, hogy következetesen tudja felépíteni a történetet. Egyik forrása a Japánban is régóta jelenlévő kínai asztrológia volt; a sorozatban látható zodiákus kézjelek is innen erednek. A helyszínek megalkotásakor elsősorban a cselekmény fő központjára, Avarrejtekre koncentrált. A falu képének megrajzolása Kisimoto saját bevallása szerint igen spontán folyamat volt, ugyanakkor azt is elismerte, hogy az olvasó elé táruló látvány otthona, Okajama prefektúra képét tükrözi. Kisimoto nem jelölte meg azt a kort, amiben a Naruto cselekménye zajlik, de modern elemeket is beépített annak világába, mint például vegyeskereskedéseket, de a lő- és tűzfegyvereket valamint a modern közlekedési eszközöket tudatosan száműzte. Kisimoto forrásanyagként és hivatkozási alapként Japán történelmét is tanulmányozta. A Naruto világának technológiai szintjét illetően Kisimoto kijelentette, hogy tűzfegyverek nem fognak szerepelni a sorozatban. Lehetséges azonban, hogy feltűnnek majd automobilok, repülőgépek és alacsony teljesítményű számítógépek; Kisimoto az alacsony teljesítményt a nyolcbites teljesítményben határozta meg, és határozottan nem akar e fölé menni. Kisimoto egy 2006-os interjújában úgy nyilatkozott, hogy konkrét elképzelései vannak a sorozat utolsó fejezetéről, beleértve a rajzokat és a szöveget is, de azt is megjegyezte, hogy addig még nagyon hosszú az út, és hogy még rengeteg szálat kell elvarrnia.
Kisimotónak a válasza arra a kérdésre, hogy mi volt a Naruto fő témája az Első részben az volt, hogy az emberek hogyan tudják elfogadni egymást, melyet Naruto ezen a téren való fejlődésével mutat. Mivel az Első részbe nehezen tudott romantikát belevinni, ezért ezt Kisimoto a Második részben próbálja pótolni, bár ennek megvalósítását nehéznek találja.
(A Naruto megalkotásakor Kisimoto egyik forrása a Japánban is régóta jelenlévő kínai asztrológia volt, a sorozatban látható zodiákus kézjelek is innen erednek)
Ez az oldal legfőképp Japán-nal foglalkozik, de a Naruto ill. Naruto Shippuuden(manga/anime) is jelen van a blogon minden mennyiségben.Japánnal kapcsolatban a frissebb infók,képek,tudnivalók lesznek a hangsújosabbak. A Naruto-val kapcsolatban (mint fentebb is említettem) minden lényegesebb dolog.Pl.:képek(részben rajzok),fanficek,szereplők,infók mind a műről mind az írójáról,és mind arról amivel maga ez a történet/anime/képregény foglalkozik. Remélem mindenkinek tetszeni fog. Jó szórakozást!;)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése