Fanfiction-Búcsú Konohától

BÚCSÚ KONOHÁTÓL

Minden olyan gyorsan történt… Olyan gyorsan hanyatlott el Konoha. Egy váratlan támadás, és egy vádolás. Ez okozta Konoha vesztét. Mindenki meghalt, aki számított Konohában. Intranzigensei, Tsunade-sama, Kakashi-sensei, a jouninok, és még pár Gennin is. Az új Hokage, Toyama-sama. Erőskezű férfi, aki megpróbálja rendbe hozni Konoha helyzetét. Csak nem épp jó felé próbálkozik. Olyan parancsokat, és küldetéseket ad, amelyeket Tsunade-sama sohasem hozott parancsba. Még akkor sem, ha nem lenne más lehetőség. Így kezdődött az a küldetés, ami miatt Missing-nin lettem. Aznap időben beértem a Hokagéhoz. Bár ne is mentem volna be!
– Naruto-san!
– Itt vagyok mélyen tisztelt Hokage-sama… – mondtam illendően. Hisz Ő ezt várta el.
– Te vagy a legjobb Shinobi Konohában, így most olyan küldetést kapsz, ami „A” szintű, és sikertelensége a legszigorúbb büntetést vonja maga után.
– Azt mondja, hogy ha nem végzem el, akkor…
– Így van. Akkor büntetésed, halál. – mondta rezzenéstelen arccal.
– Értem… – mondtam. Igen… Szigorú Hokage. Nem egy Shinobi halt meg az Ő parancsa miatt. Büntetésként. Sakura, Neji, Lee, Hinata, TenTen, és még sorolhatnám. Kakashi is. Egytől egyig azért haltak meg, mert képtelenek voltak teljesíteni a küldetésüket. Nem erő híján, hanem mert olyan küldetést kaptak, amit a szívük nem mondott helyesnek, és ezért halállal fizettek. Például olyanokat kellett likvidálni, akiket szerettek. Én eddig mindig elvégeztem a feladatom. Szerencsére nem volt olyan alkalom, hogy ilyesfajta küldetést kaptam volna.
De… Kellett nekem elszólnom magam.
– Mint tudod, Sasuke Uchiha még mindig él, és szabadon van.
A név hallatán összeszorult a szívem. Ő az egyetlen személy, akiért még kitartok.
– A feladatod egyszerű lesz. Meg kell őt ölnöd.
– Hogy mi??? – keltem ki magamból. – Mégis mi köze Sasukénak Konoha ügyeihez?
– Nagyon is sok. Valószínűleg Ő a felelős Konoha mostani helyzetéért.
– Hogyan?? Ugye nem mondja komolyan? Sasukénak már rég semmi köze nincs Konohához! Miért hiszi, hogy Ő a felelős? Van bizonyítéka?
– Nincs szükség bizonyítékra… Ez a küldetésed, és kész. Ja, igen… És el kell hoznod a Sharingan szemeit is.
– Hogyan… – néztem ijedten. – Megtagadom! Soha! Soha nem bántanám Sasukét! – gondoltam, de nem mondtam ki, mert én is halállal lakoltam volna a parancsmegtagadásért.
– Most menj.
– Hogy kérheti ezt tőlem… Magának… Magának nincs se szíve, se lelke… Maga egy… – szóltam, de befogtam, és elrohantam.
– … – húzódott mosolyra a Hokage szája.

– Nem… Hogy teheti ezt? Tsunade-sama… Miért? Ez… ez a hely már nem az otthonom…
Utam a temetőbe vezetett. Sakura és Kakashi sírjához. Egymás mellett volt.
– Mit tegyek? Segítsetek! – sírtam. – Nem… nem tudom megölni… – szóltam, és felnéztem az égre. – Bárcsak eltűnnél Sasuke… Akkor nem találhatok rád, és akkor nem kell bántanom téged…
Hazamentem, felvettem a cuccaim, és már indultam is. Hosszú út után elértem a végzet erdejébe.
– Sasuke… – szóltam. – SASUKE!!! – ordítottam most már sírva, és lerogytam a földre.
– Miért? Miért történik mindez?! Miért nem lehet Konoha újra a régi, és miért nem élhetnek a többiek?
– Naruto?
Felnéztem a kisírt szemeimmel.
– Naruto… – jött közelebb.
– Sa…suke… Menj innen… Én… Ezt nem bírom!
– Naruto… – jött oda Sasuke, és leguggolt hozzám. – Mi a baj?
– Mi a baj? Minden! Érted? Minden! Miért nem lehet minden a régi? Olyan nagy kérés? Inkább kerüljenek el a Konohaiak egy életen át, de… már nincs, ki elkerüljön… Menj innen Sasuke… Menekülj… nem tehetem meg, amire kértek… Nem tudom megtenni! A szívem… – szóltam, és még keservesebb zokogással a szívemhez kaptam.
– Milyen feladatot kaptál Naruto? – nézett Sasuke a szemeimbe.
– Olyat, amit nem fogok megtenni. Mert ez az egyetlen dolog, amit sohasem tudnék megtenni!
– Naruto… De ha nem teszed meg…
– Inkább meghalok!
– Nem lehet olyan rossz…
– Nem? Pedig rólad van szó…
– Rólam? – lepődött meg a fekete.
– Te vagy a küldetésem…
Sasuke tágra nyílt szemmel hátrált egy kicsit.
– Menj Sasuke…
– Mégis mi a küldetésed?
– Likvidálni Sasuke Uchihát, és megszerezni a szemeit. – suttogtam, de így is meghallotta.
– Hogyan?
– A Hokage téged okol a Konohával történtekért! De… Én tudom, hogy neked semmi közöd ehhez!
– Naruto… – szólt és felállt.
– Ez a Konoha már nem az otthonom…
– Nekem sem.
– Nekem csak addig volt Konoha az otthonom, amíg egy szemernyi esély is volt, hogy visszatérsz hozzánk. De már nekem sincs hova visszatérni… Menj… Én pedig…
– Nem…
– Menj már… Kérlek… – álltam fel én is. – Mindenki halott, akit valaha is szerettem. Nem akarlak téged is elveszíteni. Te voltál a támaszom… A te létezésed adott erőt, hogy kibírjam az „új Konohát”. Soha nem tudnálak bántani… Soha…
– Naruto… – szólt és megölelt.
Jó mélyen belefúrtam az arcom a felsőjébe.
– Ha téged is elveszítenélek, abba belehalnék… – szóltam. – El kell menekülnöd. Ha megtudják, hogy én nem végeztem veled, utánad jönnek, és ők teszik meg…
– Nélküled nem megyek… Gyere velem Naruto…
– Hogy?
– Gyere velem, és hagyjuk hátra azt a szennytelepet.
– Ezért régen kibeleztelek volna, de most nagyon is illik Konohára ez a szó. – búgtam undorodott arccal. – Hová mehetnénk?
– Nem az számít… hanem hogy együtt legyünk.
– Elegem van… Sasuke, én már nem bírom ezt. Nem akarok vissza menni oda! Soha!
– Nem is kell… Én majd vigyázok rád. – szorította magához a fekete Narutót.
– De miért?
– Mert téged nem hagylak veszni hagyni. Sem miattam, sem más valaki miatt.
– Sasuke… – hunyta be Naruto a szemeit.
– Hová menjünk?
Kibontakoztam az ölelésből, és megfogtam a kezét.
– Akárhová, csak jó messzire Konohától.
– Menjünk… – szólt Sasuke, majd elindultunk. Én még visszanéztem.
– Ég veled Konohagakure. – szóltam csendesen. – Ég veled Édes Konoha…