2011. március 19., szombat

Földrengés és Cunami Japánban

Néhány fontosabb részlet, amit a japánban történt katasztrófa okozott...

# 9-es erősségű földrengés rázta meg Japán északkeleti partvidékét március 11-én, magyar idő szerint kora reggel.
# A földrengés után hatméteres hullámokkal szökőár árasztotta el Japán egyes részeit. Hivatalosan az áldozatok száma 7348, de ez a szám várhatóan nőni, fog. 10 947 embert még mindig keresnek.
# Két japán atomerőművel is gondok akadtak, az Onagavában tűz ütött ki, a Fukusima reaktorhűtője pedig elromlott. Szombaton robbanás is volt az erőmű 1-es reaktoránál, hétfőn reggel pedig a 3-as reaktornál is. A reaktorok burka egyik esetben sem sérült meg. A környékről 200 ezer embert evakuáltak.
# A földrengés után a Csendes-óceán teljes medencéjében cunamiriadót rendeltek el, de máshol nem okozott komolyabb károkat a szökőár.
# A japán nagyvárosokban akadozik az élelmiszerellátás, és bejelentették, hogy a reaktorok leállása miatt sok helyen előre tervezett áramszünetek lesznek.

# Még ma helyreállhat a kettes reaktor energiaellátása
# Nagyobb a biológiai veszély, mint a radioaktív
# Öt halott az ötven hősből
# Rengeteget költöttek a jen gyengítésére
# Két reaktort már hűtenek
# Hong Kongban is gyakorlatoznak (A jövő év elején átfogó nukleáris biztonsági gyakorlat lesz Hong Kongban, jelentette be a kormány. (AFP))

#Sugárszennyezett a vezetékes víz Tokióban
#Két Opel gyár is leáll Japán miatt
#Élelem nem jöhet ki Fukusimából
#A YouTube is segít az eltűntek keresésében
#Az oroszok is vizsgálják a sugárzás hatásait
#Újra kell rajzolni a térképeket
#Még több áldozatról számoltak be
#Nem számítanak károkra
#6,1-es utórengés volt
#Újabb földrengés rázta meg Tokiót
#Még nincs áram
#Több tudósító elköltözött
#Spenótból és tejből is kimutatták a szennyezettséget
#Áltúlélőt találtak


Bővebb információt a http://index.hu/bulvar/2011/03/15/8_8-es_foldrenges_cunami_japanban/ weboldalon találhattok.

Valamint itt egy link néhány Japán parti őr videójával. Címe: Az első három hullám.
http://indavideo.hu/video/Az_elso_harom_hullam


Gyertyás megemlékezésre hív a Greenpeace

A japán katasztrófa áldozatainak emlékére a Greenpeace hétfőn este fél kilenckor gyertyagyújtást szervez a budapesti Kossuth térre, közölte Vay Márton, a szervezet szóvivője. A megemlékezésen rövid beszédet mond Rohonyi Péter, a Greenpeace kampányfelelőse.
[ Ha nem is lehet ott, de én is tartok egy kis megemlékezést;) ]

És ezzel az idézettel búcsúzom: "Minden vég csak egy új kezdetet jelent."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése