Utálom a Karácsonyt! Amikor még csak 8 éves voltam, már akkor is rühelltem. Sokat gürizni a semmiért. A szeretet ünnepe...ugyan már. Költünk egy csomó pénz azért, hogy mi is kapjunk. Mindenesetre tisztelem mások érzéseit és hagyományait. Ezért minden évben idétlen mosollyal az arcomon ajándékozok, sütök és még a többi. Itthon már nagy a készülődés. Anya fel-alá rohangál, hol főz, hol díszít. Apa eközben meg bámulja a Tv-t egy üvegsör kíséretében. Nem értem, hogy anya, hogy szerethetett bele. Felnőttek...kiérti őket. Mellesleg a nevem Sakura Haruno. Konohában lakom a családommal. Tizedik osztályba járok, most éppen téli szünete van. Nem tudok mit csinálni, ezért nap hosszat zenét hallgatok, és Tv-t nézek. Anyu azt mondta, hogy nyugodtan pihenjek, ő majd mindent elintéz. Most is azt teszem, amit szoktam. Egy tök jó számot hallgatok. (Közben megszólal a mobil)
- Jesszus. – ijedtemben leesem az ágyról. Gyorsan megpróbálok föltápászkodni, ami nem nagyon megy, punnyadt állapotomat tekintve. De végülis összejön, így fel tudom venni a mobilt.
- Halló?
- Szia Saku!
- Mit szeretnél Hinata?
- Elmegyünk a csajokkal lófrálni, nem jössz?
- Ezer örömmel!
- Öt perc múlva ott vagyunk érted!
- Rendben! Addig, szia!
- Szia!
Gyorsan felveszek egy farmert, egy hosszú ujjú felsőt, egy pulcsit és már lent is vagyok a földszinten.
- Anya, elmegyek, majd jövök!
- Rendben! Szia!
Beletuszkolom magam a kabátomba, lassan olyan leszek, mint egy eszkimó. Még egy sapka és sál, egy pár kesztyű és készen állok a sarki szelekre is. Mikor kilépek az ajtón elsőnek egy fehér golyót, látok, ami egyenesen felém, közelít. Hirtelen nem tudom felfogni, hogy nekem most ki kéne kerülni, ezért pontosan az arcomba repül. Szerencsére puha a hó, így nem fáj, de nem valami kellemes érzés. Elsöpröm a havat az arcomból, majd haragosan ránézek röhögő barátnőimre. Mikor meglátják ideges fejem, azonnal abbahagyják a nevetést.
- Nektek is, szia!
- Bocsi, Saku, de ezt nem lehetett kihagyni! - nyomott 3 puszit az arcomra Ino.
Miután megtörtént a szokásos „3 puszi rituálénk”, elindulunk...valamerre. Kép Csendben szemléljük a hófödtetájat.
- Van valami dolgotok ma este? – kérdezi hirtelen Temari.
- Mond, hogy bulit rendezel! – nézek rá kérlelő boci szemekkel.
- - Eltaláltad!
- Király vaaaagy!!!! – ugrok barátnőm, nyakába, aminek az lett a vége, hogy mind a ketten elterülünk a földön.
- Minket meg se hívsz? – húzza fel sértődötten az orrát Hinata. Kép
- Hát...erősen gondolkodom rajta!
- Na, tudod, hogy hova menj! - rúg egy adag havat Temarira Ino.
- Lányok, olyan buta kérdéseitek vannak. – közben üllőhelyzetbe tornásszuk magunkat. – Egyértelmű, hogy meg vagytok hívva.
- Tudjuk, de olyan jó játszani a hülyét!
- Ino neked könnyű, így is szőke vagy! - jegyzem meg egy kicsit hangosabban a kelleténél. Persze ez miss. szöszinek nem tetszik, és rám veti magát.
10perc birkózás után, tiszta havasan abba hagyjuk a veszekedést. Közben számunkra nem túl kellemes személyek jelennek meg. Pontosabban fiúk, akik az ego-ról híresek.
- Itt vannak a dedósok. – lép elő Sasuke Uchiha a „vezér”. Utálom őt, annyira bunkó, nagyképű...és még sorolhatnám. Dühösen felpattanok, szembe állok vele és szúrósan a szemébe, nézek.
- Jézusom... Sasuke...eláll egy hajszálad, rohanj a zselédért. Még a végén bele halsz. Micsoda veszteség lenne... – ironizálok, ami röhögő görcsöt vált ki barátnőimből.
- Túl nagy a szád kislány!
- Neked meg az egód. Mindenesetre mi leléptünk!
Nevetéstől viruló fejjel, ott hagyjuk a kissé ideges fiúkat. Amikor biztosra vettük, hogy már nem hallanak minket, beledőlünk a hóba és a földön fetrengve nevetünk. Tenten ötlete folytán született jó pár hó angyal.
- Ugye őket nem hívtad meg estére?! – kérdezem reménykedve.
- De...bocsi, azért mégis csak jelentős személyek.
- Akkor inkább otthon maradom!
- Ne mond már, hogy egy ilyentől kihagyod a rendhagyó bulinkat! – háborodott fel Ino.
- Tudod, hogy én...én...félek tőle.
- Az előbb nem úgy nézett ki! – száll be a beszélgetésbe Hinata is.
- Így nem is, de még egy bulit, ahol ő is ott van.
- Az csak véletlen baleset volt. (Hinata)
- Amúgy sem szabadna ünnepelnem.
- Sakura, az nem a te hibád volt! Temari)
- De rám volt bízva Moegi! Ha jobban figyelek, még mindig élne! – éreztem, hogy elered a könnyem és felszántja bőröm.
- Nem rajtad múlott! - próbál vigasztalni Tenten.
- Tudom, de akkor is az én hibám. Látom fájdalomtól gyötört arcát, véres kabátját. Ott volt velem és nem tudtam ellen mit tenni. A karjaimban halt meg. Nem tudjátok, mit éreztem hónapokig! – az utolsó mondatot már ordítottam.
Barátnőim kicsit megijednek, de utána vigasztalóan átöleltek. Kezdtem megnyugodni, sietve bocsánatot kértem.
- Lányok én most haza megyek! Majd hívlak titeket!
- Rendben! Vigyázz magadra! – integet Ino.
- Szia! – köszönnek a többiek is.
Hazudtam. Nincs kedvem haza menni, csak egyedül akarok lenni. Mint mindig most is remek hangulatom van. Ezért is utálom ezeket, a napokat. Mindig Moegi jut az eszembe. Nem érdemelte meg, inkább engem csapott volna el, az az őrült. Még mindig erősen bennem él az emlék.
* Haza fele tartottunk a húgom ovis karácsonyáról. Ebben az időben még szerettem a Karácsonyt. Anya rám bízta, mert dolga volt. Nagyon elemébe volt, ezért összevissza rohangált és közben mindent félét fecsegett. Hiába figyelmeztettem, hogy nyugodjon meg, mert valami baja esik, rám se figyelt. A zebra előtt álltunk, zöldre váltott. Moegi rögtön elkezdett rohanni, én rászóltam, hogy várjon meg, ezért meg állt az út közepén. A semmiből tűnt fel a fekete autó. Nem érdekelte, hogy piros a lámpa, még az se, hogy valaki áll az út közepén. Nagyon gyorsan hajtott, egy pillanat alatt zajlott le az egész. Amikor megláttam az autót reflexből, elkezdtem futni Moegi felé. Mondtam neki, hogy gyorsan rohanjon át az út másik felé, de ne figyelt, csak hevesen integetett. Nem értem oda időben, következő pillanatban húgKépom sikolyát hallottam, majd a rengeteg vért. Lesokkoltam, leguggoltam mellé és a karjaimba vettem. Egy gyalogos, aki mögöttünk jött hívta a mentőket. Én tudtam, hogy nincs számára remény. Kétségbe voltam esve, már az én ruhám is tiszta vér volt. Közben az idegen elkérte a telefonom, hogy felhívhassa anyukánkat. Ellenkezés nélkül odaadtam neki. Közben Moegi megpróbált mosolyogni. Elkezdtem zokogni, erre ő megfogta a kezem.
- Nem a te hibád! Köszönöm, hogy elvittél az ünnepségre! Nagyon szeretlek nővérkém! - keze elengedte az enyémet, szemei lecsukódtak Ekkor érkezett meg a mentő. Kikapták kezemből Moegit, rárakták egy hordágyra, majd másra nem emlékszem, mivel elájultam. Legközelebbi emlékem az, hogy a kórházban ébredem. Anya ott volt mellettem, és zokogott. Elszorult a szívem.
Mindössze 14 éves voltam.Nem akarok most erre gondolni. Tudom az én hibám! A kezét kellett volna fognom akkor nem lett, volna baj. De ami megtörtént az, megtörtént. Elindulok hazafelé, nincs mit csinálnom. Kerülő úton megyek, hogy megnyugodjak, és legalább otthon vágjak mindenhez jó képet. Persze, hogy muszáj összefutnom Sasukéval, de nem érdekel. Gyorsan elmegyek mellette, mintha ott sem lenne, valamit mond, de nem értem. Hat óra felé jár az idő, amikor belépek az ajtón.
Bemegyek a konyhába, hogy megnézzem anyu hol tart.
- Szia, megjöttem!
- Szia kicsim! Most raktam be az utolsó tepsi mézeskalácsot. Itthon leszel este?
- Nem hiszem, Temarihoz megyek.
- Rendben! Akkor öltözz fel vacsizunk, utána jön az ajándékozás!
- Ugye nem baj, hogy nem veletek leszek itthon?
- Ugyan, apád úgy is csak a TV-t nézi, én meg meglátogatom Moegit!
- Oké! Akkor felmegyek, elkészülök!
- Menj!
Felviharzok az emeletre, be a szobámba. Lerakom a cuccom az ágyamra, és elkezdek a gardróbban turkálni. Abban biztos vagyok, hogy szoknyát veszek, meg is találom a keresett barna darabot, ami egyben a kedvencem is. Már csak egy hozzá illő fölsőt kéne előkaparnom, ami nem bizonyul egyszerűnek. Nem akartam, Kép hogy megsüljek, de azt se, hogy fázzam. Végülis egy háromnegyedes ujjú, világos barna felső mellett döntök „Pont jó lesz hozzá a szürke csizmám, meg a zöld sálam” elmélkedem magamban. Végül már csak a smink marad hátra. Ezzel mindig elbíbelődöm a spirálozás miatt, mint mindig most is elkenem. Szitkozódom egy sort, utána leszedem, és újra kezdem. 10 perc alatt sikerült magamra „varázsolni” egy tűrhető ábrázatot. Előszedem a barátnőim csomagjait, bepakolom egy táskába őket. A szüleimét meg egy szatyorba lakom és lemegyek. Közben anyunak sikerült valahogy aput elcsalnia a TV elől és már mind a ketten a konyhában voltak. Lerakodom csomagjaimat a kis fánk alá és én is, bemegyek az étkezőbe. A vacsora a rendhagyó karácsonyi étel volt: hal vagy csirke, krumplipüré vagy francia saláta és rengeteg sütemény. Biztos vagyok benne, hogy vidámabban telne a karácsony, ha kis húgom is itt lenne. Mindig ő volt az, aki a hangulatot adta. De ez már a múlt... a jelen unalmas, csendes és olyan semmilyen. Befejezzük a vacsorát. Segítek anyunak elpakolni, amíg apu visszakecmereg a TV elé. Gyorsan végzünk és jöhet a várva várt ajándékozás. Megint felveszem cuki mosolygós arcocskámat és várom az ajándékokat. Anyutól és aputól általában közös ajándékot kapok, mert apa nem képes önállósulni. Elveszem anyutól a hatalmas csomagot megköszönöm és adom a sajátjaimat. Mind a két ősömnek oda adom egy-egy cuppanós puszi kíséretében. Gyorsan kinyitom az ajándékom, nem igazán érdekel, hogy mit kapok, de mégis...Találok benne pár ruhát, 2 cd-t(persze a kedvenceimet), egy könyvet és egy hajgöndörítőt. Még egyszer megköszönöm és már rohannom is, kell. Felöltözök télhez méltóan, felmarkolom a táskám és elő „varázsolok” egy szatyrot, ami tele van piával. „Karácsony van, hadd örüljenek!” gondolom, és már el is tűnök. De persze nekem semmi sem mehet normálisan...kivel kell összefutnom, ha megint nem Sasukéval. Csöppet kezd irritálni ez a barom. Azért se foglalkozom vele, csak baktatok nyugodtan tovább. „jaj...pedig annyira helyes és cuki és szívdöglesztő...Jézusom mire gondolok?! Sakura ne legyél bolond!" Sóhajtok egyet és sietősebbre veszem a tempóm. Ezt ő is észre veszi, és szintén gyorsít. Hátra nézek, de csak félszemmel, látom, ahogy gonoszul mosolyog. Feszélyezve érzem magam egy kicsit és nem túl kellemes emlékek, törnek rám.
(zene www.youtube.com/watch) Tavaly csúnyán átvert, persze pont Karácsonykor. Képes voltam bele szeretni ebbe a majomba és ezt el is mondtam neki, mire ő „viszonozta” az érzéseimet, de csak egy éjszakára. Utána dobott, mint egy használt rongyot. 2 hónapig nem voltam igazán magam. Ráadásul tudom, hogy ha még egyszer megcsókolna, visszamennék hozzá. Ezért próbálom minél jobban elkerülni. Annyira elgondolkodom, hogy nem figyelek oda, és valamiben megbukom. Várom, hogy elterüljek a puha hóban, de e helyett két kezet érzek vállam alatt, ami erősen belém markol és visszaránt. Kinyitom a szememet, amit időközben becsuktam, végig nézem magamon, gyorsan megfordulok.
- Köszönöm!
- Nincs mit! – feleli egy nagyon ismerős hang.
- Sasuke?
- Örülök, hogy észre vetted! Hova ilyen sietősen?
- Oda ahova te!
- Értem, szóval bulizunk, mi?
- Pont, mint te!
- Szerintem ezt most hagyjuk abba!
- Szerintem is!
- Akkor, ha nem baj veled tartok!
- Felőlem!
Elindultunk ketten, halál kussban.Egyre jobban kezdem magam zavarban érezni, ami pírt csal az arcomra. Gyorsan lehajtom a fejem, hogy Sasuke még véletlenül se vegye észre. „Mi a francért kell nekem megint ilyen helyzetbe keverednem?! Utálom ezt a szar ünnepet!” mérgelődöm magamban. Megszólal a telefonom, sóhajtok egyet és felveszem.
- Szia Temari! Mi van?
- Hol a francba vagy?
- Bocsi, de elnyúlt a vacsi meg az ajándékosztás. Am. meg nem csak én késem!
- Ezt honnan tudod? Mellesleg meg nálad van az, ami a legfontosabb.
- Onnan tudom, hogy itt baktat mellettem! Kibírjátok még 10 percig!
- Szóval ott baktat, mi?
- Szia Temari
Gyorsan lecsapom a mobilt, és zsebre dugom, Sasuke közben érdeklődve néz rám.
- Mi van?
- Semmi! Csak nézlek!
- Akkor nézz mást!
- De durcás valaki!
- És gondolom sejtelmed, sincs, hogy miért!
- Nincs!
- Sasuke, hogy lehetsz ekkora bunkó, egoista, barom?
- Ha?
- Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád!
- Mit kéne tudnom, felvilágosítanál?
- Nem rémlik semmi tavaly Karácsonyról? – Sasuke még mindig értetlen arcot vág – Mi a francra vagy magadban annyira büszke? Eszed az tuti, hogy nincs!
- De nézz csak rám! Nem nézek ki jól?
- Bocs, de nincs időm veled veszekedni, oda kell érnem a piával, még mielőtt lázadás tör ki!
- Szóval arra a bizonyos éjszakára gondolsz?
Erre már nem válaszolok, nem akarom magam elbőgni. Pedig ha tovább fejtegeti, elfogom, és akkor tuti, hogy el fogok innen költözni! Gyorsítok a tempón „Nem érdekel, hogy mit gondol!” zsörtölődöm továbbra is magamban. Végre látom Temari házát, jólesően fellélegzek, a maradék távot lefutom, berohanok az épületbe, ledobom a cuccom és hirtelen a konyhába termek.
- Megjöttem!
- Végre! Sasukét hol hagytad?Kép
- Ööö...Hupsz...Egy picit lemaradt!
- - Pontosabban rám vágtad az ajtót! – jelent meg az emlegetett szamár.
- - Megérdemelted! De ami a legfontosabb itt a pia!
- - Skacok! Itt a pia!
Erre mindenki berohant a konyhába. A csajok meg gyorsan kirohantak a csorda elől!
- - huh...ez meleg volt!
- Gyertek, van még fenn pár üveg! Hozzuk le!
Mind az öt csajszi felment Temari szobájába, hogy lehozza az üvegeket, bár azt ne értetjükk, hogy miért kellünek mind annyian, De amikor benyitunk a szobába, választ kapunk a kérdésünkre. Temari ágya terítve van szatyrokkal. Temari a fejét vakargatja, mi pedig dobunk egy hátast.
- Ez neked pár üveg?! – förmedek rá. - Nem akarok olyan állapotban lenni, hogy a földön kössek ki, vagy esetleg...
- Vagy esetleg?
- Temari olyan gonosz vagy! Na gyertek, segítsünk!
Így hát elkezdünk cipekedni, aminek az lett a vége, hogy majdnem fejre állunk, de Tenten lélekjelenlétének hála nem tört össze egy üveg sem. Amint leérünk a napaliba, kipakolunk a szatyrokból. Nem volt elég az asztal, ezért a földre is jut jó pár üveg. Közben a többiek elfogyasztották a konyhában lévő szatyrot, és egy kicsit kómás állapotban jönnek be a napaliba. Mi megmosolyojtuk a dolgot, és neki látunk egy-két üvegnek szintén.
- Játszunk vetkőzős pókert! – szólal meg hirtelen Shikamaru és az összes fiú szem ránk tapad.
- Azt már nem! – állok fel, a többiek egyetértően bólintanak.
Erre a fiú had egy kicsit elszontyolodik, de Naruto arca rögtön felragyog.
- Akkor felelsz, vagy merszezzünk!
- Könyörgöm ez egy karácsonyi parti!
- Mit szeretnél karácsonyi énekeket énekelni? – kérdezi gúnyosan Temari.
- Igen, ez minden álmom...- ironizálok.
- De nekünk még rengeteg ötletünk van, nem kell aggódni! – mosolyodik el perverzül Neji.
- Felelsz vagy mersz! – mondjuk kórusban, ami egy elégedett mosolyt csal a fiúk arcára.
Így hát előszedünk egy üveget, és kezdetét veszi a játék. Közben mindenki kezébe jutott egy-egy üveg sake, amit vígan kortyolgat. Naruto pörgetett először, az üveg Hinatára mutatott, aki egy kicsit elpirult.
- Felelsz vagy mersz?
- Me...merek! – hangzott Hinata válasza, amin mindenki meglepődöik.
- Akkor kérek egy puszit, ide! – Naruto az ajkaira mutat. Hinata nyel egyet, majd odamászik a fiúhoz és ad neki egy puszit, a kijelölt helyre.
Mire Hinata visszamászik mellém paradicsom vörös. Kezébe veszi az üveget, pörget, most az üveg Leere mutat.
- Felelsz vagy mersz?
- Merek!
- Akkor, hívd fel Karint és vallj neki szerelmet!
Leenek lefagy a mosoly az arcáról. Elveszi a telefont, amit Hinata nyújt felé és hívja a lányt. Mi visszafojtott lélegzettel figyelünk, a kihangosított készülékre. Amikor Karin elkezd üvölteni, hogy „Mit képzel, hogy ilyenkor, ilyen marhaságokkal meri zaklatni” belőlünk kitör a röhögés. Lee lecsapja a mobilt, és szintén elkezd nevetni. Lee pörget, méghozzá engem, (T.T) reménytől csillogó szemmel teszi fel a szokásos kérdést.
- Annyira nem ittam le magam, hogy „mereket” mondjak! Egyszóval felelek!
- Mikor fogsz nekem gyerekeket szülni????
- Fúúúúúúj! Semmikor ebben az életben az tuti! Inkább hozzá megyek egy békához!
Persze mindenki elkezd röhögni, Lee pedig vörösen próbál „elbújni”. Jól kiröhögjük magunkat, most én pörgetek. Sasukéra esik a döntés.
- Merek! – gúnyosan elmosolyodok.
- Sakura ugye nem ARRA készülsz? – kérdezi aggódva Tenten.
- De pontosan! Sasuke készíts magad lelkileg fel!
- Nem tudsz nekem ártani!
- Ó, dehogynem! Csókold meg Narutot.
Naruto elkezd tiltakozni, összevissza kapálódzik, rugdos. Sasuke pedig undorodva néz rá barátjára. Minden telefon, fényképezőgép elő kerül, amikor Sasuke elindul Naruto felé.
- Sasuke Uchiha, ha megteszed, akkor véged!
- Sajnálom Naruto, de nem fogok veszíteni egy lány ellen! – azzal rá tapasztja a száját Narutoéra.
Mindenki elkezd szakadni a röhögéstől, Naruto és Sasuke pedig rohan a WC-re. Úgy döntünk, hogy ennyi elég az üvegezésből ma estére. Mi, csajok kimegyünk a konyhába, hogy elővarázsoljunk, némi rágcsálni valót. Miközben kutatok a szekrényben üdítő után, előkerül Sasuke, enged magának egy pohár vizet, és érdeklődve néz engem. Nem tudom, hogy ki van itt, mivel a szekrény pont eltakar. Sasuke viszont pontosan tudja, hogy én vagyok az. Odalép mellém miközben a legfelső polcnak, próbálom lehalászni a tartalmát. Gyengéden végig simít a hátamon. Nagyon megijedem, ezért reflexből hasba vágom.
- Mi a francot képzelsz magadról?
- Hogy én, mit?
- Te mertél, senki se mondta, hogy nem felelhetsz!
- Ezt még meg fogod bánni!
- Kérlek Sasuke, most se vagyok egy Karácsony fan, ne tégy rá még egy lapáttal.
Felveszem a tálcáim és visszamegyek a többiekhez. A buli további részében dumáltunk, ittunk, táncoltunk és még én egy-két pofont is szétosztottam. Most kb. hajnali két óra van. Kinn ülök a teraszon és nézem a csillagokat. Élvezem a hűs szelőt, érdeked módom most nem rúgtam be. Semmi bajom sincsen, pedig lenyelte pár literrel az, biztos! Álmos is vagyok, ezért majdnem sikerül elbóbiskolnom. Valaki leül mellém és egy hatalmasat sóhajt, kinyitom a szemem, hogy megnézem ki is az „idegen”. Hinata ül mellettem, egy kicsit gondterhelt arccal.
- Mi a baj?
- Nem tudom, valami nyomaszt...
- Gyakran előfordul, hogy ne tudjuk mis is a baj, csak azt tudjuk, hogy van valami! Na, ezt jól megmagyaráztam...
Hinata elmosolyodott, és ő is elkezdi kémlelni a csillagokat.
- Mit szólnál, ha elmennék sétálni??? – kérdezi Hina.
- Ilyenkor?! De menjünk, aludni úgy se fogunk. – egyezem bele.
Már régóta messze járunk Temariék házától, sőt már házak, sincsenek arra, amerre vagyunk. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Hinata hova akar menni. Elérjük az erdőt, Hinata gondolkodás nélkül elindul az erdő közepe felé. Szaporázza a lépteit, futnom kell, hogy utolérjem.
- Hékás, hova megyünk?
- Szeretnék mutatni neked egy helyet!
- Pont az éjszaka közepén? Ráadásul már fél órája menetelünk.
- Ne aggódj, már nincs sok!
Így hát folytatjuk utunkat. Kezdem magam álmosnak érezni, és lábaim is fájnak. Megint eltelik félóra, de még mindig megyünk. Kezdek attól félni, hogy eltévedtünk vagy Hinata valami tréfát űz velem. Az tuti, hogy ha hülyéskedik, kinyírom. 10 perc múlva Hinata elkezd lassítani.
- Látod azt a tisztás Saku?
- Aha!
- Na, oda megyünk!
Nem értem, hogy mi értelme van ennek az egésznek, pont télen, de azért örülök, hogy végre ideértünk.
- Minek jöttün....
Elakadt a szavam attól, amit látok. A tisztás közepén van egy tavacska, amit cseresznyefák vesznek körül. Virágoznak, télen. A fákon belül nincs hó, és még a nap is süt. Nem hiszem el azt, amit látok. Még virágok is tarkítják a tájat, a csicsergő madarakról már nem is beszélve.
- Ez csak egy álom!
- Nem az! – nevet mellettem Hinata. – Ez a hely mindig ilyen szép!
- Ez egy csoda!
- Karácsonykor sok csodát lát az ember. – szólal meg valaki a hátam mögül.
Gyorsan megfordulok, barátnőimmel találom magam szemben, akik mosolyognak.
- Lányok, ezt értem... – könny gyűlik s szemembe, és barátnőim nyakába vetem magam.
A nagy lendülettől elesünk, és a földön kötünk ki. Elkezdünk nevetni. Nagyon boldog vagyok, olyan amilyen régen voltam.
- Szerintem most a húgod is örül, mivel végre boldog vagy!
- Igazatok van, olyan buta voltam!
Elkezdek zokogni, barátaim vigasztalóan megsimogatják a hátamat. Gyorsan letörlöm könnycseppjeim és még egyszer körül, nézek.
- Mellesleg ti hogyan értetek ide előbb?
- Amikor Hinata kiment kiszöktünk hátul. – válaszol Ino.
- De hallottam bent a hangotokat.
- Nem azok a fiúk voltak! – javít ki Tenten.
- Ja, Sasuke ötlete volt. – fejezte be Temari.
- Ezt jól ki terveltétek!
- Tudjuk! – felelik kórusban.
- Köszönöm, hogy megmutattátok ezt a helyet!
- Nincs mit!
- Igazatok volt, Karácsonykor minden megváltozik!
- Örülünk, hogy így gondolod! Gyertek, menjünk vissza! – javasolta Ino.
A visszaút sokkal rövidebbnek tűnt. Mielőtt bementem volna a házba Hinata valamit a fülembe súgott.
- Sakura, igazából Sasuke ötlete volt az egész! Ő magyarázta el nekünk a helyet is!
- Köszi!
Mikor beléptünk a napaliba a fiúk elégedetten mosolyogtak, boldogságtól viruló arcomat látva. Sasuke nincs a társaságban, ezért bemegyek a konyhába. Megérzéseim nem csaltak Sasuke az asztalnál ül. Töltök magamnak inni és leülök vele szembe. Egy darabig csak ülünk, én nem nézek rá, ő viszont az arcomat fürkészi. Végre erőt veszek magamon és megszólalok.
- Arigatou!
Először nem érti, hogy mit köszönök, de egy idő után leesik neki és elmosolyodik.
- Nincs mit!
- Miért tetted azt tavaly? – kérdezem keserűen, és megint ekezdek sírni, de most nem a boldogságtól.
- Sajnálom Sakura, de azt nem mondhatom el!
- Értem! – felállok a padlót bámulva, el akarok menni, de Sasuke megragadja a csuklóm, és magához ránt.
Lágyan megcsókol, és közben átöleli a nyakam, én visszacsókolok, majd lihegve szétválunk. Elsimít egy hajszálat az arcomból.Kép
- Haragszol még rám?
- Tudod az a baj, hogy nem tudok! – nevetek és nyomok egy puszit a szájára.
Nem tudom, hogy mennyi az idő, csak azt, hogy nagyon boldog vagyok. Tudom, hogy Moegi is az...most már. Időközben beraktunk egy filmet, mivel nem tudunk aludni, és most azt nézzük. Én kezdek elálmosodni, ahogy a TV-t nézem. Ráhajtom a fejem Sasuke vállára, és már alszom is. Még érzem, hogy Sasuke nyom egy puszit a homlokomra, majd a fülembe súgja, hogy „Boldog Karácsonyt!”.
Sok év eltel az óta az este óta. De a Karácsony a kedvenc ünnepem lett. Most 26 éves vagyok, feleség és anya. Kislányom nagyon szereti hallgatni ezt a történetet, mindig megkér, hogy meséljem el neki szenteste. Soran (így hívják a lányom) kívül még van két fiam is, Daisuke és Daisetsu, ők nem annyira szeretik, mert nyálasnak tartják. Sasuke meg egyszerűen unja. Még mindig nem tudom, hogy miért tette azt, amit tett, pedig már 10 éve együtt élünk. Már nem érdekel, ha elmondja, elmondja, ha nem, hát nem. Csak az a lényeg, hogy egy boldog és nagycsalád vagyunk! Persze barátaimnak is vannak már gyerekei és még mindig elválaszthatatlanok, vagyunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése