1., Tűz országa:
A Tűz országa ad otthont Konohagakurenak, mely a főbb szereplők otthona a Naruto sorozatban. Klímája mérsékeltnek mondható, többségében napos az idő, melynek köszönhetően minden évben bőséges a termés. Köszönhetően fekvésének az ország erősen kereskedik a környező országokkal, emiatt itt a legnagyobb a lakosság és a legerősebb a gazdaság. Az egyik legerősebb országként tartották számon, azonban Orochimaru inváziója óta jelentősen meggyöngült.
2., Víz országa:
A Víz országa számos szigetet foglal magába, melyeknek saját szokásaik vannak. Az ország éghajlata hideg. A köd igen gyakori jelenség errefelé. Néhány helyen, mint például a terület ahol Haku felnőtt, igen hideg van és elég gyakran havazik is. Keveset tudni az országról, látszólag kimarad minden politikai afférból, ami érthető is mivel szigetország messze a kontinenstől és a négy másik nagyobb országtól. Rejtett faluja Kirigakure. Momocsi Zabuza puccsot akart elkövetni, de a kísérlet sikertelen volt. A Víz országa a legkisebb az öt nagy ország közül, talán ez magyarázhatja a szörnyű érettségi próbát, amit Kirigakure tartott.
3., A Hang országa:
A Rizsföldek országa, másik nevén a Hang országa egy kis ország a Tűz országa mellett. Rejtett faluja Otogakure, melyett Orochimaru alapított. Az itt lakó nindzsák többsége a Fuma klán tagja.
4., A Föld országa:
A Föld országa eddig nem sok szerephez jutott a sorozatokban. Annyit lehet róla tudni, hogy a felszínét sziklák és barlangok borítják. Az ország természetes határainak szerepét a hegyek töltik be, ezek miatt a kommunikáció igen nehéz a többi országgal. Az országban uralkodó szelek olyan erősek, hogy sziklákat kapnak fel majd dobnak le, akár a városokra is. A Tűz országával nem állnak szövetségben, rejtett falujuk Iwagakure.
5., Eső országa:
Az Eső országának rejtett faluja Amegakure, ezen kívül semmi más nem ismert az országról. Feltételezhető azonban, hogy a falu egy esőerdőben található.
6., Fű országa:
A Fű országáról igen keveset lehet ez ideig tudni. Rejtett faluja Kusagakure. Feltehetőleg igen gazdag a flóra az ország területén.
7., A Vízesés országa:
A Vízesés országában található egy hatalmas vízesés, amely mögött található Takigakure. A 7-es csapatnak volt itt egyszer küldetése. Természetesen az ország legnagyobb látványossága a vízesés, mely még mai szemmel is hatalmasnak mondható.
8., A Villámok országa:
A Villámok országa is kevés szerephez jutott eddig. Egy félszigeten fekszik, amit egy hatalmas hegység szel ketté, ahonnan számos folyó indul a tenger felé. Gyakoriak a melegvizű források is az ország területén. Rejtett faluja Kumogakure.
9., A Szél ország:
A Szél országa egy nagy száraz és sivár ország, melynek városai tipikusan a vízlelőhelyek mellett találhatóak. Annak ellenére, hogy az ország nagy része lakhatatlan, köszönhetően a Tűz országával való folyamatos kereskedésnek, az ország lakossága virágzik és gyarapodik. Igaz, hogy nem esik róla annyi szó, mint a Tűz országáról, azonban igen fontos a Szél országának szerepe is a sorozatokban. Sok igen erős nindzsával rendelkezik, rejtett faluja Sunagakure. A Szél országa egy bizonyos ideig nem nagyon avatkozott be a politikai csatározásokba, a Tűz országával békeszerződésben állt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése